ÖNÉLETRAJZ - SZEMÉLYEM TÖRTÉNETE

Egy varázslatos székely faluban Gyergyóremetén, két csodálatos ember második gyerekeként láttam meg a napvilágot 1983-ban (köszönet nekik).

Első élmények, amik azzá tettek, ami vagyok vagyis, amikre emlékszem, az a szüleim által belém táplált természet és állatvilág, valamint a teremtő szeretete, tisztelete és a jóság gyakorlása. Családunk egyes értékei a nóta, az irodalom, a népzene, talán ezek adták gyökerét mai tevékenységeimnek. Próbáltam dacolni, keresni egy vagy több másik formát, ami nem áll közel ezekhez a családi szokásokhoz. Nagyon korán elkezdtem sportolni, cselgáncs, ökölvívás, karate, örömömet leltem bennük és eredményes is voltam. Elvadult kamaszkorszakomban pedig, mely Csíkszeredában bontakozott ki, részese voltam mindennek, aminek nem, annak pedig a kitalálója, egy szóval vagyis inkább kettővel jó is voltam meg rossz is voltam - ezek a szavak állítólag először 3 évesen, tavasszal hagyták el a számat, édesanyám emlékei szerint.

A kommunizmus utolsó éveinek szele Csíkszeredába sodort, ez a város a székelység központjaként van számon tartva, a csíkiak szerint pedig, ez tény. Csíkszereda, mint egy igazi nevelőváros az életemet nagyon színessé tette, nevelt közössége és iskolái által: Nagy Imre Általános Iskola, majd Líceum. A csíki emberektől pedig azt tanultam, hogy mindig egyenesen, tisztán önmagamat vállalva nyilvánuljak meg. Csíkszereda nem volt kifejezetten az a szakmai közeg, ahol akár a komolyzene, akár az opera része lett volna az emberek mindennapjainak, de mégis sokan bátorítottak engem ebbe az irányba, éppen ezért terveim közé tartozik, hogy a jövőben segítsem a város komolyzene világába történő beépülését.

Az általános iskola utolsó évében el kellett gondolkodni azon, hogy merre tovább, ekkor derült ki számomra, hogy a zenéhez van a legtöbb érzékem, ezt bizonyította az is, hogy mindenféle képzés nélkül több énekversenyt, népdalversenyt megnyertem, ekkor jött szüleimnek az a magától értetődő ötlete, hogy híres bátyám nyomdokait követve, zenélésre adjam szívemet és fejemet. Sikeresen felvételiztem a Nagy István Zene és Képzőművészeti Líceumba, ahol sok hozzám hasonló fiatallal kedves és hosszan tartó barátság született, tanáraimtól nagyon sokat tanultam, ahol bár a magaviseletem mindig hagyott kívánnivalót, talán a tehetségem miatt mindig nyertem megbocsátást. Az ottani eredményeim ösztönöztek arra, hogy tanulmányaimat ének főszakon próbáljam meg folytatni. Ez egy elég merész lépésnek számított akkoriban, hisz előttem még senki nem tette meg, de egy hosszas, mély és kitartó felkészüléssel végül ösztöndíjasként felvételt nyertem a nagyváradi román nyelvű Zeneakadémiára. Tehát a gimnázium után, ahol Mihály Melinda tanárnő nagy szívével szerettette meg velem a komolyzenét, Nagyváradon egy nagyon képzett és egy igazán belevaló énektanár folytatta képzésemet Marian Boboia, akinek munkája olyan eredményes volt, hogy a Magyar Állami Operaház az első meghallgatás után tárt karokkal fogadott.

Ez időtől azt mondják operaénekes lettem...